Nyári gyakorlat együttműködési megállapodással

Az Együttműködési Megállapodás a tanuló gyakorlati képzésére az iskola és a gyakorlati képzést folytató szervezet között jön létre.

A képzőhelyet terhelő kötelezettségek szempontjából alapvetően két esetet különböztetünk meg, elkülönítjük ugyanis a

  • A szorgalmi, évközi gyakorlatot
  • Az összefüggő nyári gyakorlatot

A szorgalmi időben kötött együttműködési megállapodás.

Évközi gyakorlat esetén nem kell pénzbeli juttatást biztosítani a tanulónak, csak az egyéb juttatásokat.

Az összefüggő nyári gyakorlatra kötött együttműködési megállapodás

Ez esetben kizárólag az szorgalmi időszakot követő, összefüggő nyári gyakorlatra jön létre az együttműködési megállapodás. Ilyen együttműködési megállapodás köthető a 10. és 11. évfolyamos ágazati szakközépiskolai tanulóra (105 vagy 140 óra), az érettségi utáni „technikus” képzésben résztvevő 13-os tanulóra (160 óra) vagy akár 9-es szakiskolai tanulóra is (140 óra) abban az esetben, ha tanulószerződés megkötésére nincs lehetőség. A gyakorlat időtartamáról az iskola ad tájékoztatást a gazdálkodónak.

Az összefüggő nyári gyakorlat időtartamára az egyéb juttatásokon kívül minden esetben pénzbeli juttatást is kell biztosítani a NAPPALI munkarendben tanuló tanulónak

A pénzbeli juttatás havi mértéke a minimálbér 15 %-a szorozva 1,3 – mal, ami 26.910,- Ft.
Az együttműködési megállapodás alapján fizetendő tanulói pénzbeli juttatás az összefüggő szakmai gyakorlaton töltött, valamennyi megkezdett hét után jár. A pénzbeli juttatás heti összege a juttatás havi összegének egynegyed része, tehát 2018-ben 6.727,5 Ft. Az együttműködési megállapodás sablonban is ezt a heti összeget kell feltüntetni.

A fizetendő pénzbeli juttatás összegét a mulasztott napok arányában csökkenteni kell, ha a tanuló a gyakorlatról igazolatlanul távol maradt. Az együttműködési megállapodás alapján kifizetett juttatásra vonatkozóan nem kell alkalmazni a banki átutalással vagy fizetési számlára befizetéssel történő teljesítést.

 

Egyéb, kötelező tanulói juttatások

Gyakorlati képzőhely biztosítja:

  • munkaruha és egyéni védőfelszerelés (abban az esetben, ha az adott szakmában van munkaruha/védőfelszerelés előírás)
  • étkezés vagy étkezési hozzájárulás (a gyakorlati képzési napokon egyszeri kedvezményes étkezést vagy étkezési költségeihez természetbeni hozzájárulást kell biztosítani. Mértéke jogszabályban nem rendezett, ajánlott 300-350 Ft/nap összegű juttatás adása)
  • munkavédelmi-, tűzvédelmi- és balesetvédelmi oktatás (A gazdálkodó szervezet munkavédelmi és tűzvédelmi oktatás keretében köteles gondoskodni arról, hogy a tanulók a gyakorlati képzés megkezdése előtt elsajátítsák a biztonságos munkavégzés általános szabályait.)
  • tisztálkodási eszközök (gyakorlati képzőhely biztosítja, ugyanúgy, mint a többi munkavállalónak)

Iskola vagy fenntartója biztosítja:
- felelősségbiztosítás
- rendszeres foglalkozás-egészségügyi vizsgálat

 

Általános tudnivalók
A Foglalkozási naplót minden együttműködési megállapodással rendelkező gazdálkodó szervezetnek vezetni kell.

OEP bejelentés: Az 1997. évi LXXX tv. 5. § (1) bekezdése alapján az együttműködési megállapodással gyakorlati oktatáson résztvevő tanulót NEM kell bejelenteni az OEP és a NAV felé (a tanuló a tanulói jogviszonya alapján biztosított). Nem kell fizetni utána egészségbiztosítási járulékot és nyugdíjjárulékot sem. (Tehát a bruttó összeg ugyanannyi, mint a nettó.)

SZJA fizetés: Az 1995. évi CXVII tv 1. sz. melléklete alapján a tanuló gyakorlati képzésben kapott juttatása SZJA mentes bevétel.

Munkaügyi ellenőrzésről: Az Együttműködési megállapodás dokumentuma már a tanuló első munkanapjától legyen a gyakorlati helyen, illetve a Jelenléti ívet minden nap írja alá a tanuló, mert a Munkaügyi Felügyelet ellenőrizheti a jogviszonyt és a dokumentumokat.

Figyelemmel kell lenni a tanuló életkorára, mert ez befolyásolja a munkanapok számát: fiatalkorú tanuló esetében a gyakorlati képzési idő a napi hét órát, nagykorú tanuló esetében pedig a napi nyolc órát nem haladhatja meg.

A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (1. rész 22. fejezet 30. § 1. bekezdés) arról rendelkezik, hogy a tanítási év utolsó napját követően a szakképző iskolában legalább harminc nap összefüggő napból álló nyári szünetet kell biztosítani.

A gyakorlat megszervezése során különös tekintettel kell lenni továbbá arra, hogy a tanuló az összefüggő nyári gyakorlaton keletkezett mulasztását pótolni tudja. A gyakorlat befejezése és a tanév vége között célszerű tehát, pár napot kihagyva biztosítani az esetleges hiányzások pótlásának lehetőségét.
Fontos tudnivaló, hogy csak azon tanulók után lehet érvényesíteni a támogatás mértékét, akinek gyakorlati foglalkoztatására a gyakorlati képzőhely a szakképző intézménnyel együttműködési megállapodást kötött, s azt a kamara aláírásával ellenjegyezte. Ennek hiányában a vállalkozás nem jogosult semmilyen támogatás igénybevételére.

 

Szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolás feltételei
(A részletes szabályokat a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény 8. §-a tartalmazza.)

Együttműködési megállapodás során az összefüggő nyári szakmai gyakorlatra elszámolható támogatás mértéke tanulónként igénybe vehető normatíva összege naponta 480.000/130, azaz 3 692 Ft (3692,3 Ft)

2016.01.01-től változott a Szakképzési hozzájárulási törvény:

Az a szakképzési hozzájárulásra kötelezett, aki CSAK együttműködési megállapodással fogad tanulókat, a szakképzési hozzájárulási kötelezettségét a normatíva alapján csökkentheti (nincs visszaigénylési lehetőség).

Azon szakképzési hozzájárulásra kötelezett kis- és középvállalkozások, akik együttműködési megállapodás mellett tanulószerződéssel vagy duális képzés keretében hallgatói munkaszerződéssel is fogadnak tanulókat, ők a tanulószerződéseken és hallagatói munkaszerződéseken túl, az együttműködési megállapodások után is teljes összegben érvényesíteni tudják a támogatást, adott esetben vissza is igényelhetik.

Amennyiben nem minősül kis- és középvállalkozásnak és az alap és kiegészítő csökkentő tételek összege meghaladja a bruttó kötelezettsége mértékét, úgy legfeljebb a tanulószerződéses tanulók és a duális képzés keretében szervezett gyakorlati képzés után és csak az alapcsökkentő tételt igényelheti vissza.

 Az egyéb szervezetek együttműködési megállapodással történő gyakorlati képzés után nem jogosultak támogatást igénybe venni. Ennek részleteiről bővebb tájékoztatás olvasható a 2011. évi CLV. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról 8. § (2) bekezdésében.

Kapcsolódó dokumentumok:

Az Együttműködési megállapodás formanyomtatványai