Be kell zárni a zenés szórakozóhelyeknek, ingyenes a parkolás

2020.11.04.

A kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt november 4-tól ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet, az Országgyűlést pedig arra kéri, ezt a rendkívüli helyzetet 90 nappal hosszabbítsa meg - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Azt is közölte, hogy éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozást léptet életbe a kormány. 

 

A szórakozóhelyeket be kell zárni

    Orbán Viktor rendkívüli bejelentésében elmondta azt is: a szórakozóhelyeket bezárják, mert az operatív törzs jelentése szerint a szabályok betartását egész egyszerűen lehetetlen kikényszeríteni ezeken a helyeken.

 

" 2. A rendezvényekre vonatkozó védelmi intézkedések
2. § (1) Tilos az olyan rendezvény helyszínén tartózkodni,
a) amely rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, nyilvános, valamint nem
nyilvános, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként
nyújt és
b) amelyen a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni.
(2) Tilos az (1) bekezdés szerinti rendezvényt szervezni, illetve tartani."

 

Sűrített tömegközlekedés, ingyenes parkolás

    A tömegközlekedésben a zsúfoltság mérsékléséért a csúcsforgalomban járatsűrítést rendeltek el, a parkolást pedig újra ingyenessé tették - ismertette a kormányfő.

 

4. A tömegközlekedéssel összefüggő járványügyi intézkedések
6. § (1) A  SARS-CoV-2 koronavírus világjárvány (a továbbiakban: koronavírus világjárvány) terjedésének csökkentése
érdekében, Budapesten, valamint a megyei jogú városokban helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági
társaság köteles járatsűrítési tervet készíteni a  munkanapokon reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint
délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra.

 

5. A várakozási díj megfizetésének a veszélyhelyzet során alkalmazandó eltérő szabályai
8. § A koronavírus világjárvány terjedésének csökkentése érdekében
a) a helyi közutak, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak,
terek, parkok és egyéb közterületek, valamint
b) az országos közutak, valamint az  állam tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek,
parkok és egyéb közterületek
várakozási területeinek járművel történő, várakozási célú használatáért várakozási díjat nem kell fizetni.

 

Mozik, színházak, sport és egyéb rendezvényeken kötelező távolság és maszkviselés

    Rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik széken lehet majd ülni, és kötelező a maszkhasználat. A hatóságok minden rendezvényt ellenőrizni fognak, ha kell, pénzbírságot szabnak ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, azonnal bezárják - mondta Orbán Viktor.
    "Aki nem tartja a szabályokat, nem hordja a maszkot, nem tartja a védőtávolságot, az nem csak a saját, de mások életét is veszélybe sodorhatja" - hangsúlyozta.

 

3. A kulturális rendezvényekre és helyszínekre, a mozielőadásokra, valamint a sportrendezvényekre
vonatozó védelmi intézkedések
3. § (1) A 2. § (1) bekezdése szerinti rendezvény fogalma alá nem tartozó, az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése
céljából megtartott esemény, függetlenül annak nyilvánosságától – különösen színház, tánc-, zeneművészet –,
a mozielőadás, valamint a nem nemzetközi sportrendezvény (a továbbiakban együtt: kulturális vagy sportrendezvény)
a (2) és (3) bekezdés szerint tartható meg.
(2) A kulturális vagy sportrendezvény nézőterén a nézők – a páholyok kivételével –
a) csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és
b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el,
azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell
biztosítani.
(3) A kulturális vagy sportrendezvény során a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – 1,5 méteres távolságot
kötelesek egymástól megtartani, különösen
a) a páholyokban,
b) a kulturális vagy sportrendezvény szünetében,
c) a kulturális vagy sportrendezvény létesítményének területén, illetve
d) a kulturális vagy sportrendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben.

(4) A  (2) és (3)  bekezdés szerinti védelmi intézkedések betartásáról és az  ahhoz szükséges feltételek biztosításáról
a  kulturális vagy sportrendezvény szervezője, illetve a  kulturális vagy sportrendezvény helyszínének üzemeltetője
köteles gondoskodni.
Azt a  személyt, aki a  szervező, az  üzemeltető, illetve a  szervező vagy az  üzemeltető
alkalmazottja felszólítására sem tartja meg a  (2) és (3)  bekezdés szerinti védelmi intézkedéseket, a  szervező,
az  üzemeltető, illetve a  szervező vagy az  üzemeltető alkalmazottja köteles a  látogatásból kizárni, és gondoskodni
arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja.

(5) A  nemzetközi sportrendezvényekre a  9.  §-ban meghatározottakon túl a  nemzetközi szövetség előírásai
alkalmazandóak.

4. § (1) A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvényben meghatározott
a) muzeális intézmény,
b) nyilvános könyvtári ellátást biztosító intézmény,
c) kép- és hangarchívum,
d) közművelődési intézmény,
e) közösségi színtér, valamint
f) integrált kulturális intézmény
látogatható, azzal, hogy a látogatók kötelesek egymástól 1,5 méter távolságot tartani.
(2) Az  (1)  bekezdés szerinti védelmi intézkedés betartásáról az  (1)  bekezdés szerinti intézmény üzemeltetője köteles
gondoskodni. Azt a  személyt, aki az  üzemeltető, vagy az  üzemeltető alkalmazottja felszólítására sem tartja meg
a másik személytől az 1,5 méter távolságot, az üzemeltető vagy az üzemeltető alkalmazottja köteles a látogatásból
kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja.

 

 

Nyugaton rossz a helyzet, a kórházak nagy nyomás alatt vannak

   A kormányülés után - amelyen áttekintették a járványügyi helyzetet Magyarországon és európai összefüggésben - Orbán Viktor kifejtette: a járvány terjedése felgyorsult, Ausztriában már másfélszer annyi az egymillió lakosra jutó fertőzött, mint Magyarországon, "nyugatabbra pedig még ennél is rosszabb a helyzet".
    Közölte: ez azért fontos, mert tapasztalataik szerint Magyarország 5-7 nap késéssel követi Ausztriát. Ha így lesz, akkor december közepére a kórházak elérik a teljesítőképességük határát - mondta.

 

Meg kell védeni az időseket és a kórházak teljesítőképességét

    Úgy látja, a járvány most is - éppúgy, mint tavasszal - az idősek és a krónikus betegek életét veszélyezteti leginkább, "vagyis a szüleink és a nagyszüleink komoly veszéllyel néznek szembe".
    A kormányfő kijelentette: eljött az ideje, hogy újabb lépéseket tegyenek, hogy megvédjék a kórházak működőképességét és az idősek életét is.

 

A rendkívüli jogrend gyors cselekvést tesz lehetővé

 

    Úgy fogalmazott: a politikai vitákat most félre kell tenni, "gyors cselekvésre és időben meghozott intézkedésekre lesz szükségünk".
    Emlékeztetett: legutóbb is két hét kellett, hogy az Országgyűlés olyan jogszabályokat fogadjon el, amelyekkel büntetni lehet a maszkviselés szabályainak megsértését. "Ez abszurd, ebben a helyzetben végképp abszurd" - vélekedett.
    "Ha a vírus terjedése gyors, akkor nekünk is gyorsnak kell lennünk" - indokolta Orbán Viktor a rendkívüli jogrend ismételt bevezetését.

 

Köszönet az orvosoknak és az ápolóknak

 

    A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az orvosok bérét megemelik, a védekezéshez szükséges eszközök a kórházak rendelkezésére állnak, kórházi ágyak tekintetében Európában a harmadik, a lélegeztetőgépek esetében pedig "világelsők vagyunk".
    "Orvosaink és ápolóink továbbra is világszínvonalon végzik a munkájukat, és mindent megtesznek, hogy meggyógyíthassák a betegeket" - hangsúlyozta.

 

Magyarország több fronton is tárgyal a vakcináról

 

    Ez sok, szinte emberfeletti, de mégsem elég. "A végső megoldás ugyanis a vakcina, de a vakcina már látótávolságon belül van. (...) Addig kell kitartani, amíg a vakcina meg nem érkezik" - mondta, jelezve, hogy Magyarország tárgyal az EU-val, Oroszországgal, Kínával és Izraellel is.

 

Együtt újra sikerülni fog

    Orbán Viktor videonyilatkozatát azzal zárta, hogy a helyzet komoly, de tavasszal egyszer már sikerült. "Ha összefogunk, és betartjuk a szabályokat, együtt újra sikerülni fog" - jelentette ki.

 

Forrás: koronavírus.gov.hu

 

A Kormány 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet kihirdetéséről