Családi Nap – együtt munkában és családi körben

2019.11.05.

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara október elején Család Napot szervezett az önkéntes kamarai tagvállalatok képviselői és családtagjaik részére Kerecsenden a Gorilla Aréna Kalandparkban. Az egész napos szabadidős program kikapcsolódási lehetőséget kínált minden korosztály számára, emellett lehetőséget nyújtott a találkozásra és az üzleti kapcsolatok elmélyítésére is. 

 

 

A HKIK számára fontos, hogy a vállalkozások különféle eszközökkel támogassák a munka-család egyensúlyának kialakítását, megtartását saját és munkatársaik számára. Ennek egyik eleme volt a Családi Nap. A látogatók a kalandpark játékain kívül, egészségügyi szűréseken, kézműves foglalkozásokon, zumbán, állatsimogatón vehettek részt, kipróbálhatták a játszóházat, strandteniszt, óriássakkot és még egy csillámtetkóval is gazdagodhattak. A nap folyamán a Babszem Jankó gyermekszínház műsora szórakoztatta a kicsiket, míg a napot zenés műsor zárta a Gonda-Báder zenekar és a Nyári lányok közreműködésével. 

A nap folyamán számos játékos versenyre nevezhettek a látogatók.

 

 

A HKIK Vendéglátó Mesterklub tagjai segítségével 12 csapat mérettet meg a főzőversenyen. Az abszolút első helyet zsebelte be a „Kézzel, késsel, villával” kézművesek csapata Tóth László szakács mester vezetésével, második lett a Gábor Angyalai csapat Gál Gábor vendéglátó mester vezetésével és harmadik helyen végzett az Agria Merci és az autósok csapata Kanál Imre szakács mester irányításával. 

A főzőverseny csapatai egytől-egyig mind kiváló és változatos étkeket varázsoltak a vendégek tányérjába, dacolva az időjárással és a helyszín adta fizikai akadályokkal. Így minden látogató ízletes és bőséges gasztronómia élménnyel gazdagodhatott.

 

 

 

Az időjárás kegyes volt a HKIK mini labdarúgó torna résztvevőihez is, ahol az OK-TAT-60 FC vihette el a Kamara Kupáját. Második helyen végzett a HKIK FC, a bronzérem pedig az OK-TAT -60/HKIK FC vegyes csapat nyakába került. 

 

Az eső majdnem keresztbe húzta a szervezők szándékát a Gladiátor futam tekintetében, de a nap végére férfi, női és gyermek kategóriában is kiváló eredmények születtek. Abszolút első helyen Korpás Róbert végzett. 

 

 

Nem volt könnyű dolga a Gyümölcsnap: Kié lesz a kamara pálinkája? felhívás zsűri tagjainak sem, hiszen 16 párlat nevezett a címre. Végül Szabó Zsolt (Mátrai Erőmű Zrt.) birs nedűje diadalmaskodott. Dobogós helyen végzett Szántó László (Axis Bentonit Kft.) Irsai Olivér pálinkája és Molnár József birs pálinkája. 

 

Az IDE Süss! házisüti verseny bíráló bizottság tagjai egytől egyik szakértő fogyasztókból, gyerekekből tevődött össze. Az ifjúság egybehangzó szavazata alapján sós kategóriában Turiné Szanyi Kinga, míg édes kategóriában Erdős Lajosné fincsisége volt a befutó Szabó Andrea és Pappné Ambrus Katalin édességei előtt. 

 

 

Köszönjük mindenkinek, aki eljött és a HKIK-val ünnepelt. 

A rendezvény fotói megtekinthetőek: IDE KATTINTVA

 

Nagy Kata

Munkahely: 
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Beosztás: 
Titkárságvezető
Cím: 
Eger, Faiskola út 15.
Telefonszám: 
+ (36) (36) 429 - 612;429 - 613; 429 - 614 / 101
+ (36) (30) 456-2181
E-mail cím: 
kata.nagy@hkik.hu