Szakmákkal ismerkedtek a diákok Sástón

2021.07.09.

A HKIK az idén is megrendezte pályaorientációs szakmatáborát Sástón. Az 5 napos napközis táborban 20 felsőtagozatos, pályaválasztás előtt álló tanuló vett részt. A kamara segítséget nyújtott abban, hogy a gyerekek minél több szakmát megismerjenek. Különös hangsúlyt fektettünk a hiányszakmákra és azokra a területekre, amelyek jellemzőek a térségre, mint például az idegenforgalom, turizmus. 

 

Játékos és könnyed formában próbáltuk tálalni a különféle lehetőségeket a korosztály számára, időnként interaktív módon. 

Ellátogattunk a GIANT kerékpárgyárba, megnéztünk egy hotelt a Mátrában, ahol az idegenforgalmi szakmákkal ismerkedtünk és ételt is készítettünk Nagy Zoltán mesterszakács segítségével. 

 

 

Táborunkba ellátogatott a Pannon Kávé Kft. is, akik bemutatták a kávégépek működését, szervizelését és kóstolót is prezentáltak a gyerekek nagy örömére. Természetesen nem koffeines kávét fogyasztottak, hiszen a cég nagyon széles skálán kínál különféle termékeket nemcsak a kávé fogyasztók számára. Megkóstolták a résztvevők a forró csokoládét és különféle szirupokból is kaptak ízelítőt. 

 

 

 

Remélhetőleg sikerült felkelteni az elektronika iránt a gyerekek érdeklődését, hiszen elektronikai szakemberekre nagy szüksége van a cégnek, hiszen a kávégépeket szervizelni kell és ehhez várnak megfelelően képzett szakembereket.

 

A programok között szerepelt a pedagógiai szakszolgálat játékos fejlesztő programja, az Országos Mentőszolgálat tájékoztatója és érdekes bemutatója, kézműveskedés és személyreszabott felmérés, melyből kiderült, hogy kihez milyen szakma illik.

 

Köszönjük tagvállalataink közreműködését a különféle szakmák bemutatásában, illetve a szabadidős programokban.