SZKTV: 200 szakmunkás tanuló versenye

2019.01.07.

Január 7-én elkezdődtek a szakmunkás tanulók versenyének Heves megyei fordulói. A megnyitón Dr. Bánhidy Péter a HKIK elnöke gratulált a tanulóknak a pályaválasztáshoz, mely hosszú távon jó megélhetést fog hozni számukra. 2019. január 7-22. között rendezi meg a szakmai tanulmányi versenyek elődöntőit a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 14 iskolából 25 szakmában 201 diák részvételével. 

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen hirdette meg az MKIK-nak gondozásra átadott szakképesítésekben az iskolai rendszerű nappali oktatásban részt vevő végzős tanulók számára 2018/2019. tanévben a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt 53 szakképesítésben, melyben idén először szerepelnek a közlekedési szakmák. 

A versenyeken munkaerő-piaci igényekre épülő szakmákban versenyeznek, piacképes szakmákat tanulnak a versenyző fiatalok. A felkészülésnél az iskolai tanagyag elsajátítása mellett a gyakorlati felkészülésben fontos szerephez jut a gyakorlati képzőhelyen lévő gyakorlati oktatóktól és felkészítőktől megszerzett szaktudás is. 

 

A szakmai verseny fő célkitűzései:
•    A magyar szakképzés színvonalának további emelése, a szakképzés eredményeinek széles körű bemutatása.
•    A végzős tanulók és iskoláik (tágabban a szakképzés) szakmai megfeleltetése a gazdaság igényeinek és elvárásainak.
•    A szakképzésben részt vevő tehetséges tanulók számára a megmérettetés és a kiemelkedő eredmények elérési lehetőségének biztosítása.
•    A fizikai, közlekedési, informatikai és távközlési szakképesítések társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, a szakmunkás pályamodell bemutatása, népszerűsítése, a pályaválasztás és a pályaorientáció erősítése.
•    Életszerű, gyakorlatorientált feladatokkal mérni a versenyzők tudását.

 

A háromfordulós verseny az előző évek gyakorlatához hasonlóan első körben a területi kamara szervezésében 2019. január 7-22. között lebonyolított írásbeli elődöntőből áll, majd az előválogató következik. 

 

A döntő helye: HUNGEXPO Vásár és Reklám Zrt. (1101 Budapest, Albertirsai út 10.) tervezett időpontja: 2019. március 12-14. Az SZKTV és az OSZTV országos elődöntőjének közös eredményhirdetésére 2019. március 14-én kerül sor szakképesítésenként, ünnepélyes keretek között.

A kiemelkedő eredményt elérő versenyzőket az MKIK meghívja a WorldSkills és EuroSkills nemzetközi versenyek hazai válogató versenyeire, melynek győzteseiből kerülnek ki azok a fiatal szakemberek, akik képviselhetik Magyarországot a nemzetközi szakmai versenyeken.

 

 

Az SZKTV Heves megyei elődöntői 2019
Az elődöntőkre idén Heves megyében 14 iskolából 25 szakmában 201 diák jelentkezett. Az írásbeli fordulókat több helyszínen: Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Lőrinciben rendezi meg a kamara, elősegítve, hogy a lakóhelyükhöz minél közelebb írhassák meg a dolgozatot a versenyzők, ezzel is ösztönözve a részvételt a versenyen. 
Heves megye az ország legdinamikusabban fejlődő megyéje, ahol a világszínvonalú multinacionális vállalatoknak kvalifikált minőségi munkaerőre van szüksége. 

 

Megyénkből az alábbi szakképesítésekben jelentkeztek a versenyzők:
1.    Asztalos
2.    Autóelektronikai műszerész
3.    Autószerelő
4.    Cukrász
5.    Eladó
6.    Épület- és szerkezetlakatos
7.    Festő, mázoló, tapétázó
8.    Fodrász
9.    Gépgyártástechnológiai technikus
10.    Gépi forgácsoló
11.    Hegesztő
12.    Informatikai rendszerüzemeltető
13.    Ipari gépész
14.    Karosszérialakatos
15.    Kereskedő
16.    Kozmetikus
17.    Kőműves és hidegburkoló
18.    Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
19.    Mechatronikai technikus
20.    Műszaki informatikus
21.    Női szabó
22.    Pincér
23.    Szakács
24.    Vendéglátásszervező
25.    Villanyszerelő

 

A VERSENYBEOSZTÁS LETÖLTHETŐ: szktv_2019_hkik_heti_beosztas.pdf

 

Tájékoztató a korábbi, kiemelten a 2017/2018. tanévben lezajlott Országos Szakmai Tanulmányi Verseny és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyről

 

 

A jelentkezők létszáma, szakmánkénti megoszlása

Az elmúlt években lebonyolított SzKTV/OSzTV elődöntők tanuló létszáma 180-220 fő között alakult Heves megyében, és folyamatosan bővül a nevezhető szakmák köre. Legtöbben a gépgyártás-technológiai technikus, a szakács, cukrász, vendéglátás-szervező és informatikai rendszerüzemeltető szakmában versenyeztek. A megye szinte valamennyi szakképző és szakiskolája delegáltatja magát, és néhány iskola és gyakorlati képzőhely, hagyományosan nagy figyelmet fordít a tehetséges tanulók képzési idő elején történő kiválasztására és tudatos versenyfelkészítésére. Ebben kiemelkedő a HEGESZTŐ szakma, ahol a Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft által felkészített tanulók évről évre elhozzák a dobogós helyezéseket, ill. a nemzetközi versenyeken további sikereket érnek el.

 

2018-ban az elődöntőben minden eddiginél több, országosan 7032 diák vett részt, ahonnét a válogatóversenyeken 474 fiatal versengett a döntőbe jutásért, végül a szakmai versenyek országos döntőjébe 236-an kerültek be 108 oktatási intézményből. 

 

•    A 2018.évben Heves megyéből 7 versenyző jutott be az írásbeli fordulót követően az országos előválogatókba: 2 festő, mázoló, tapétázó, 2 hegesztő, 1 ipari gépész, 1 női szabó és 1 kozmetikus tanuló, és az előválogatókból 3 tanulónk bejutott az országos döntőbe:

•    Baranyi László     1. helyezett: Az Egri SZC József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma részéről Szalai Attila és a Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. részéről Benus Ferenc és Pányi Péter felkészítésében hegesztő szakmában.

•    Báder József     4. helyezett: Az Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma részéről Bódi István és a Szépítész Eger Kft. részéről Szabó Zoltán felkészítésében festő, mázoló, tapétázó szakmában.

•    - Szatló Sára     5. helyezett: Az Eötvös József Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium részéről Szilákné Balajti Katalin és Király Ferencné gyakorlati oktató felkészítésében női szabó szakmában:

 

 

A területi kamarák szervezésében több mint 9000 tanuló, Budapestről további 5000 látogató érkezett az országos döntő kiemelkedő eseményére, a Szakmasztár fesztiválra, ami a versenyzés mellett jó alkalom a szakmaválasztás előtt álló diákok számára a szakmák megismerésére, így a látogatók 70 százaléka pályaválasztás előtt álló 7-8.osztályos tanuló.

 

Világversenyek magyar sikerekkel, 2018. Euroskills Budapest

A hazai tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményt elérő versenyzőket az MKIK meghívja a WorldSkills és EuroSkills nemzetközi versenyek hazai válogató versenyeire, melynek győzteseiből kerülnek ki azok a fiatal szakemberek, akik képviselhetik Magyarországot a nemzetközi szakmai versenyeken. 2018-ban Budapest rendezte meg a szakmunkások Európa bajnokságát, a EUROSKILLS versenyt. 
Tapasztalataink szerint a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a végzős diákok körében, ezért bízunk benne, hogy az eddigi tapasztalatokat, sikereket figyelembe véve, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával karöltve a következő években is lehetőséget tudunk biztosítani a végzős diákok számára a megmérettetésre, hogy választott szakmájukat nívósan, becsülettel és szeretettel műveljék.

 

Vitkóczi Marianna

Workplace: 
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Position: 
Stratégiai koordinátor
Address: 
Eger, Faiskola út 15.
Phone number: 
(36) (36) 429 - 612 116-os mellék
E-mail address: 
marianna.vitkoczi@hkik.hu

Patvaros Krisztina

Workplace: 
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Position: 
Gyakorlati oktatói referens
Address: 
3300 Eger, Faiskola u. 15.
Phone number: 
+ (36) (36) 429 - 612 115-s mellék
E-mail address: 
krisztina.patvaros{#}hkik.hu